|
Szerkesztője volt a Protestáns Szemle, Egyetemi Lapok, Református Szemle és Az Út című lapoknak, ez utóbbit ő is alapította. Élénk közéleti szerepet töltött be, szinte minden abban a korban született protestáns mozgalom és szövetség alapításánál bábáskodott, számos irodalmi és kulturális szervezet tagja volt, munkásságát több külföldi egyetem is díszdoktori címmel ismerte el.
1948. április 30-án, Rákosi nyomására, minden tisztségéről lemondott és visszavonult a közélettől. 1953-ban lelkészként is nyugdíjba vonult, és Leányfalura költözött, ahol mesterséges elzártságban töltötte hátralévő éveit.
1956. október 31-én pár fiatal lelkész kiment érte Leányfalura, és bevitték Budapestre. Az összegyűlt lelkészek az újonnan alakult református Országos Intézőbizottság vezetőjévé választották, és őt ismerték el legitim püspöknek. November 1-jén rádiószózatban szólt a magyarokhoz. A forradalom leverése után az egyházi ébredést szorgalmazó Megújulási Mozgalmat szervezte, amely azonban az állami elnyomás következtében elhalt.
1956-tól újra a Kálvin-téri szószéken szolgált, egészen 1957 húsvétjáig, amikor a püspökségről is lemondatták.
Az állambiztonsági hivatal előkészített egy koncepciós eljárást ellene, melyet az 1960-as évekig fenntartottak, ám végül nem indítottak el.
|
