A kis púpos történetének befejezése
Ezután így szólt a szabó a kínai királyhoz: "Mikor a borbély történetét meghallottuk, meggyőződtünk kotnyelességéről, szószátyár természetéről, és láttuk, hogy a fiatalemberrel nagyon csúnyán bánt, úgyhogy megfogtuk, bezártuk egy kamrába, és leültünk az ajtó előtt, hogy vigyázzunk rá. Aztán ettünk-ittunk, és a legjobb hangulatban végződött a lakoma. Addig ültünk együtt, míg az esti imára hívó kiáltás el nem hangzott. Akkor eltávoztam, hazamentem. Feleségem nagyon morcos képpel fogadott. Azt mondta: »Te egész nap mulatsz, amíg én itthon ülök és szomorkodom! De ha most nem mész el velem szórakozni, amíg az éjszaka be nem áll, elmegyek a kádihoz, és megkérem, válasszon el egymástól.« Elmentem hát vele, és mulattunk vacsoráig. Mikor visszajöttünk, ezzel a kis púpossal találkoztunk. Holtrészeg volt és énekelt:
Oly kristályszín-borral tölts meg kristályfényű poharat,
Hogy ne is tudd, melyik a bor, és melyik a poharad.*
Kértem, jöjjön el hozzám, és ő elfogadta a meghívást. Elmentem egy sült halat venni, aztán visszajöttem, és leültünk az asztalhoz. Feleségem fogott egy darab kenyeret meg egy szelet halat, és bedugta a kis púpos szájába, úgyhogy eltömte a gégéjét, és megfulladt. Hogy megszabaduljunk tőle becsempésztük ennek a zsidó orvosnak a házába, az orvos meg azt eszelte ki, hogy a konyhafelügyelőhöz lopja be, ez meg, hogy a sáfár útjába állítja.
Ez történt velem tegnap, és ez a történet nem csodálatosabb-e, mint a kis púposé?"
Mikor a király ezt a történetet hallotta, megparancsolta szolgáinak, hogy menjenek el a szabóval, és hozzák elébe a borbélyt. "El kell hoznotok - mondta a király -, hallani akarom, mit mond: hátha megszerzi mindnyájatok számára a szabadulást. Aztán eltemetjük ezt a kis púpost, betesszük a földbe, hiszen már tegnap óta halott. Szép síremléket is érdemel, mert neki köszönhetjük, hogy ezeket a csodás történeteket megismertük."
Nemsokára visszajöttek az udvari emberek meg a szabó; kiengedték a borbélyt a kamrából, és a király elé vezették. A király jól megnézte, és látta, hogy nagyon öreg, már kilencven éves is elmúlt, arca fekete, szakálla, szemöldöke fehér, fülei levágva, orra hosszú, amellett gőgös a magatartása. A király nevetett, és így szólt hozzá: "Hallod-e, te Hallgatag, azt kívánom, hogy mesélj magadról valamit." A borbély így felelt: "Idők királya, mit jelent itt ez a keresztény, ez a zsidó, ez a muszlim és köztük ez a kis púpos ember holtan? Miért gyűltek itt össze?" - "Minek kérded ezt?" - kérdezte a kínai király. "Azért kérdem - felelte a borbély -, hogy a király lássa, én nem vagyok kotnyeles, nem törődöm egyébbel, mint ami rám tartozik, és nincs az a fecsegő természetem, amit rám fognak. Szerencsém volt azzal a névvel, amit rám akasztottak: Hallgatag. A költő is azt mondja:
Figyeld meg embered, akit gúnynév aláz:
Kit meg nem illet az, olyat ritkán találsz!"
Most a király megparancsolta, magyarázzák meg a borbélynak, hogy mi történt a kis púpossal. Ekkor elmondták neki mindazt, amit a keresztény mesélt, amit a zsidó mesélt, amit a konyhamester meg a szabó mesélt; az összes történetet elmondták neki. A borbély csak csóválta a fejét, és így szólt: "Alláhra, ez csodálatos dolog. Vegyétek le a takarót a kis púposról." Aztán odaült melléje, fejét ölébe vette, és mikor arcára nézett, elkezdett hangosan hahotázni, majd hanyatt esett nevettében. Azt mondta: "Minden halálnak megvan a maga oka, de ezé a púposé a csodák csúcsfoka; megérdemli, hogy feljegyezzék érctáblákra, úgy hagyják a késői világra." A királyt meglepték ezek a szavak, és megkérdezte: "Te Hallgatag, mondd meg, hogy értetted azt, amit most mondtál?" A borbély így felelt: "Uram király, a te kegyelmességedre mondom, hogy ebben a púpos emberben van élet!" A borbély elővett zsebéből egy kenőcsös szelencét, bekente vele a kis púpos nyakát, aztán betakarta, amíg meg nem izzadt. Ekkor elővett egy harapófogót, betolta a kis púpos torkába, és kihúzott belőle egy darab halat a szálkával együtt: mindenki tulajdon szemével láthatta, hogy kihúzta a torkából.
A kis púpos nyomban felkelt, talpra ugrott, egyet tüsszentett, eszméletre tért, és végigsimította fejét. Aztán felkiáltott: "Nincs más isten, mint Alláh, és Mohammed - adjon reá üdvöt és áldást! - az ő prófétája!" Mindenki elbámult azon, amit látott, és tulajdon szemével tapasztalt. A kínai király majd elájult nevettében, éppígy a jelenlevők is.
Az uralkodó most így szólt: "Alláhra, olyan csodás történet ez, amilyennél különösebbet nem hallottam!" Aztán így folytatta: "Muszlimok és minden katonáim! Látott már valamelyiktek életében halottat, aki feltámadt halottaiból? Ha Alláh ezzel a borbéllyal nem áldja meg, a kis púpos ma a másvilág népéhez tartozik. A borbélynak köszönheti életét." Mind azt felelték: "Alláhra, ez a csodák csodája."
A kínai király elrendelte, hogy jegyezzék fel ezt a történetet, és helyezzék el kincsesházában. A zsidónak és a kereszténynek egy-egy díszes köntöst ajándékozott. A szabót megtette szabójának, állandó jövedelmet utalt ki számára, és kibékítette a kis púpossal. A kis púposnak szép, pompás öltözetet és állandó fizetést adott. A borbélyt kegyébe fogadta, díszes ruhával ajándékozta meg, biztos jövedelmet és fizetést állapított meg számára, azonfelül megtette udvari borbélyának és asztaltársának.
Így éltek gyönyörben teljes és boldog életet, amíg el nem jött értük az örömöknek elrontója, együttlétnek szétbontója.
|
